Holtomiglan

Hol pengeélesen,
hol józanná butulva,
csípők ritmusára csavarodó
verziós inga,
utolsó vacsorán felszolgált árulás,
egyszer Júdás, egyszer Tamás.

Hol részegen,
hol csutka szárazon,
négy szem közé illesztett
timpanon,
sublótba rejtett hangszalag,
egyszer segédige, egyszer tárgyi rag.

Hol kémia,
hol vegytiszta érzelem,
génjeinkre oltott
félelem,
múlt időre rögzült kópia,
egyszer egyedül, egyszer önmaga.
   

(N)agymosás

(Sally után szabadon)

Szája szögletében retro lepedék.
Tegnapi, dugdosott szennyes.
Borral kell öblíteni,
vagy negyvenkét fokon?
Zokni, gatya, ingek, ágnes!
Ágnes!
Szája szögletében
kilúgozott mosoly.
   

Három haiku

 

I.

Múlt emlékei
virágán a pillangó
rongyos szárnnyal ül.

II.

Megállt az óra.
Belé dermedt a szoba
poros magánya.

III.

Nézem a tájat.
Kettőnk között csak a füst
és vonatablak.

Asszociogramma: Kék

Kék tengeren Kékszakáll
Kék Villámon harcba száll
kék vitorlán kék szalag
létezésen átszalad.

Kék planétán kék folyók
kék erekre kék golyók
kék pirulák kék remény
hamvába holt szenvedély.

Kék kehelyben kék az angyal
létigémen néma raggal
kékoportót szürcsölök
kék egekbe készülök.

Kék fenyőre kék madár
kék kalapban cinke száll
kék sugárról hangja kék
kéken vérző nyitnikék.

Képernyőmön kék halál:
kék ablakban kék a táj
kék hegyeken kék ködök
kék szemedbe szédülök.

A folyó partján

A folyó partján, ahol állok,
csöndben beszélgetnek a halak.
Mielőtt a Hold lemegy, még
utoljára szerelmet vallanak.
Leszállt az est és némelyik
könnyelműn levegőbe kél.
Ez a kövek közt tátog,
az jól lakott, már nem mesél.
Alig látom őket, a víz
feléledt, csupa hab.
Millió szerelmes ösztön vet
tajtékzó, ős hullámokat.


Sátram cövekénél üres
borospohár kajánul rám nevet.
Hideg kőbe kapaszkodom,
mert húzná, vinné lelkemet.
De az most részegen
hálózsák mélyén kísért.
Egy régi álmot kerget,
maga sem tudja, hogy miért
akaszkodik még mindig
Ágnesom hajába ott,
ahol letűnt szerelmünk végül,
csak fakó foltokat hagyott.


A folyó partján, ahol állok,
éppen ívnak a halak.
Néma nászba szédül
csónak, csillag, pillanat.
Rozsdás fazék ölében
ikrát rak a múló kábulat,
habár szabott a program,
a táncrend még szabad.
A percnyi mámor ára holnap,
csak én tudom mi lesz.
A zúgó mögött a vízbe fűzek
húznak sötétlő gondolatjelet.

Nőnap, 2010

Az éjjel magamra húztam
lelked pókháló jelmezét.
Itt-ott szorít még, és recseg,
ropog, de lassan enged.
Szikrák pattannak, miközben mozdulok,
s kikelnek a műszálas szőnyegen.
Elindulok. Kis, apró tüzek kísérik
lábnyomom, s te jössz velem.
Te most már benne égsz a húsban,
tegnapi törvény kötötte gúzsban
élem tovább veled
- mintha ez a világ rendje volna –
kötözgetett, csorba létemet.

Online románc

Köröttem most ébred a város,
arcomba robbant már a vekker.
Ínyemet új nap íze rontja,
gyomromban benne ég a reggel.

Hiába hát, hogy alkonyonta,
virágporos esték áttetsző méze
vonta álmos szemünkre a vágyat?
Mi végre járat csúcsra minket,
s tűnik párna kábulatba lassan,
az egyszemű LCD tekintet,
e végtelenbe enterelt parázna félmosoly?
Hát fölösleges, hogy gondjaimról
elterelt tudattal hinni kezdjem:
e néma ámulatban van mit feljegyeznem,
hogy nem vihet semmiféle másnap-ásszal
minden partit az élet magával?

Kávémban most napok mocska.
Rágyújtok egy verssorodra,
hamuját ölembe ejtem,
széthull, félek, elfelejtem.

Asszociogramma: Fehér

Fehér csempe,

fehér fal.

Fehér fürdőkád,

fehér hab.

Fehér mercedes,

fehér ló.

Fehér lélek,

fehér hó.

Fehér holló,

fehér toll.

Fehér homok,

fehér bor.

Fehér éjszaka,

fehér ágy.

Fehérember,

fehérnép.

1993

Részem voltál,
és most csonkodon
időnként belém nyilall
egy kis fantomfájdalom.
Ilyenkor megpihentetem szemem
emlékekből szőtt gobelin képeden,
ami szép, mint rég,
de már mozdulatlanul,
s ha közel hajolok,
színes szálakra hull.

Alszik a város

Alszik a város nyitott szemmel

rebben a fény, hó hull a

fagyott tetőkre, csendes az este,

súlyos az éj.

Pislán moccan a lámpa: sárga

ragályban zöld a remény.

Zizegve bújik, egymáshoz bágyad

a jég ölű résben pár denevér.

Itt van e tábla üvegben a múltam.

Kinn a valóság, benn a fekély.

Ablak magányban nyílik a lélek,

zárul a tér.